Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Köszöntelek Kedves Jegyespár!

Életetek egyik legfontosabb pillanatához érkeztek hamarosan!

Erre a kivételes alkalomra ajánlom a figyelmetekbe esküvői DJ. szolgáltatásomat!
Tudom hogy nagyon sok mindent kell még elintézni, leszervezni hogy a NAGY napon minden úgy sikerüljön, ahogy mindketten azt elképzelitek és, hogy örömmel tudjatok majd beszélni még évek múlva is erről a napról.
Ehhez mindenképpen az kell, hogy olyan szolgáltatókat bízzatok meg akik megfelelően felkészültek a vállalt feladatok színvonalas ellátására, nem kell állandóan kontrollálni őket, hanem a megbeszélteket önállóan és probléma mentesen teljesítik. Azt is tudom, hogy nehéz megtalálni azt a szolgáltatót, aki egy beszélgetés vagy levelezés után ismeretlenül fotókat, videókat mutogatva próbál meggyőzni titeket arról hogy ő a megfelelő ember a feladat elvégzésre. Sajnos bizony előbb utóbb azonban döntenetek kell.
Mivel az ajánlatok többsége szinte megegyező vagy legalábbis nagyon hasonló ezért ki kell választani
a minden szempontból legjobbnak látszó ajánlatot. Mivel a technikai háttér minden szolgáltató számára egységesen beszerezhető, a szolgáltatói díjat pedig a piac határozza meg, így szintén egységesnek mondható. Akárhogyan is csűrjük – csavarjuk, a végén mindig egyformák a díjak, ezért marad az egyetlen támpont a tapasztalat, ami nem szerezhető meg csak komoly, kitartó munkával, a zene és az emberek szeretetével, amit nevezhetünk hivatásnak.


Én magam 1989 óta dolgozom lemezlovasként, számtalan kisebb - nagyobb klub házgazdájaként pörgettem a lemezeket. A ’90-es évek közepétől egy saját kiadót jegyeztem ahol tehetséges zenekaroknak biztosítottam lehetőséget a megjelenésre. Majd a 2000-es évek elejétől az elsők között kezdtem meg a magán partyk, céges és esküvői bulik megszervezését, lebonyolítását. Ez idő alatt több mint 250 esküvői bulit vezényeltem le önállóan, a megbeszélt Igények szerint a
megbízóim legnagyobb örömére. Ezt a megszerzett tudást és tapasztalatot viszem el minden esküvői buliba, hogy igazán felejthetetlen élmény maradjon mindenki számára.


Ha többre vágytok egy átlagos esküvői party-nál és még különlegesebbé tennétek ezt a nevezetes napot, rendeljetek Video Disco Show-t!
A Video Disco egy olyan különleges műfaj, ahol a hang mellett megjelenik a zeneszám video klipje is a vásznon vagy a monitorokon. Így ez a látvány azonnal magával ragadja a közönséget.
https://www.youtube.com/watch?v=bD7ma8K7AwU
https://www.youtube.com/watch?v=apqSrjciAz4

A korabeli video klipektől kezdve, napjaink kedvenc előadói-ig bezárólag, a műsort veletek egyeztetve állítom össze. A műsor megszakítás nélküli profin mixelt szettjei alkalmazkodnak a közönség igényeihez.

Tedd egyedivé és bármikor felidézhetővé! Éld át újra és újra! Fedezz fel olyan zenei élményeket, amiket nem láthattál! Nézd meg, hogy ünnepelnek Titeket a rokonok, barátok, ismerősök!

http://www.esküvődj.hu/fenykepek/eskuvoi-bulikepek/

Különleges videofilmek elkészítése 3 kamerával igény szerint, akár a leánykéréstől kezdődően.
Örök emlék és ajándék a szülőknek, nagyszülőknek és az egész családnak. Egy 30 perces kisfilm HD minőségben, különleges effektekkel, a legmodernebb technikával.

Remélem, hogy segített ez az összefoglaló a döntésetekben, de amennyiben maradt Bennetek megválaszolandó kérdés, kérlek keressetek, vagy kérjetek ajánlatot amire azonnal válaszolok, reagálok.
Addig is nézzetek bele a videótárba, vagy a galériába, vagy keressetek rám a Facebook-on.

Kérjetek árajánlatot, az semmibe nem kerül!


Baráti Üdvözlettel: Kiss Tamás - Tomek RetroBoy

 

Képgaléria

Esküvői buliképek

Dátum: 2017.10.29
Fénykép: 42
Mappák: 0

Esküvői kiegészítők, ötletek

Dátum: 2016.05.22
Fénykép: 24
Mappák: 0

Különleges helyszínek

Dátum: 2016.05.22
Fénykép: 63
Mappák: 0

Technika

Dátum: 2016.04.30
Fénykép: 11
Mappák: 0